|
A regény két síkon zajlik:
egyrészt a jelenben, ahol egy különös, fiatal lány életét követhetjük nyomon
annak minden viszontagságával, másrészt pedig a múltban, ahol ennek a lánynak az
apja éli még furcsább életét. a történetben az apa múltja folyamatosan halad a
jelen felé, még a lány a totális jelenben él, lassabban, így a végére a két
idõsík találkozik és onnan közös lesz a jelenük, ami a történetben fontos
szerepet kap.
A cselekmények sorozata többszínû, igazi romantikus
történet, ha a szót magát nem a mai nyálcsorgatós brazil sorozatok értelmében
vesszük, hanem eredeti valójában és abban, amit igazából e szó jelent: több
eltérõ, sarkallatos jellemek találkozása. (Agatha Christie krimijei az igazi,
valódi romantikus írások kiteljesedése.)
A lány a történet során
megmutatja teljes lényét, a szexuális kapcsolatait, élete elsõ orális élményeit,
kapcsolatatit barátaival sé felfedezéseit a világgal szemben; mindezt egyáltalán
nem perverz módon, hanem kellemes erotikával fûszerezett egy-egy részként,
mégis.. valahogy szókimondóan és egyszerûen,
akárha a Házibuli című film egy
új, magyar verzióját olvasnánk
-korántsem a "megszokott" rosszabb
színvolnalon, sőt!
Esze Dóra nyelvismerete nem
mondhatni, hogy vetekszik Babitséval és a többiekével, ettõl
függetlenül azonban a gyakori tõmonadatainak erõs hatása van és könynen siklik
elõttünk a történet. Maga az írónõ stílusa annyira magával ragadóan egyszerû,
hogy az már szinte tökéletes. Nem használj aki ugyan
a nyelv adta lehetőségeket, viszont ez a történet
átélésének szempontjából
inkább előnyös, semmint hátrány.
Könnyen beleéljük magunkat minden szereplõ
helyzetébe és ténylegesen visszarepülhetünk az idõben általa.
Nagy kár,
hogy szinte kaphatatlan a regény, holott kevés ilyen erejû és sokatmondó
történet olvasható manapság.
Borítója egyszínû szürke, két vonallal, semmi
cifrázás és külcsíny, de aki egyszer beleolvas Nadia történetébe, az biztos,
hogy féltett kincsként fogja õrizni a késöbbiekben a könyvet és még leveszi a
polcról párszor.
A depresszió kiteljesedése is egyben eme írás.
Aki
teheti, vegye kezébe és ismerje meg a lánynak és apjának a történetét, még, ha
néha a férfi életének leírása kissé unalmasnak látszik is, a lányának eközben
zajló élete, amit naplóként vezet és így ismerünk meg... Fantasztikus könyv.
Csak elismerés érdemli meg a méltatlanul ismeretlen
írónõt.
E
számunk könyvajánlóját a regény legelsõ két oldalával zárnám be, ami -késõbb
kiderül- egy tulajdonképpeni levél Nadia-nak egyik lány
osztálytársától:
ESZE DÓRA
-
KÉT TOJÁS
"Engem nem
érdekel az életem. Nekem nincs múltam, sem jövõm, sem jelenem. Nem érdekel, ki
vagy te, és honnan jössz, és az sem érdekel, hová mész. Itt élek, de hidd el,
nem az én hibám. Mindegy nekem, élek, vagy meghalok. Nem hiszem el, hogy szép az
élet, és nem hiszem el, hogy érdemes élnem.
Most már nem törõdöm
dolgokkal. Fogadjunk, hogy a dolgok nem is fontosak. Ezt tanultam eddig, nem
tehetek róla. De ha úgy venném, hogy van, ami lényeges, és hogy talán érdemes
végigcsinálni, akkor állandóan sírnék, ahogy tettem még nem is olyan
rég.
Szerintem az egész csak hazugság. Hazudsz te, és mindenki más.
Hazudok én is, de minek? Hiszen igazán nem érdemes!
És nem hiszek
semmibe. Sem Istenbe, sem emberbe. Próbálnék hinni tebenned, de te nem engeded.
Mindegy most már teljesen. Nem vagyok fontos senkinek, így hát nekem sem lehet
fontos senki sem. Mondd, ugyan mi számít neked? Hogy juss valamire az életbe?
Ugyan. Rám senki sem figyel, mindenkinek mindegy, mi leszek. A szüleim? Õk is
csak hazudnak és játszák a jól bevált motívumokat. De mögötte tartalmat keresni?
Á…
Nem vagyok sem élõ, sem halott. Nem vagyok ember, és nem vagyok tárgy.
Nincs célom, és próbálok úgy tenni néha, mintha vágyaim sem volnának. És nem
hiszem, hogy te jobb volnál – vagy akárki. Kerestem, keresek, szívesen kerestem
volna egyetlenegy igaz embert, de most inkább azt hiszem, nem érdemes. Én sem
vagyok igazi. Senki sem tud segíteni nekem, mert senki nem akar.
Úgy
teszek, mintha minden érdekelne. Pedig igazából semmi sem. Vajon miért lettem
ilyen?
Mindegy, ilyen lettem.
Azt mondják, egyéniség vagyok. Én ezt
nem hiszem. Azt mondják, más vagyok. Ezt sem hiszem. Azt mondják, nyegle vagyok,
nyafka, nyers, indiszponált. És aranyos. Gyengéd. Pedig semmilyen, semmilyen nem
vagyok. Csak állandóan játszok-hazudok. Bár nem tagadhatom, amikor erõsen fogod
a kezem, vagy csak érzem, most éppen örülsz nekem, arra is szoktam néha
gondolni, ez jó, ezért érdemes. Ezért élni kell. Hiszek benned és kettõnkbe.
Aztán megígéred, hogy felhívsz. Másnap persze nem hívsz. És akkor tudom,
hazugság. Ez sem fontos, mint akármi más.
Miért nem engeded, hogy higgyek
a szavadba? Azért, hogy nehogy elbízzam magam? De hát, nekem csak a biztonság
kellene, hogy rád építeni lehessen.
Miért jó az neked, ami nekem
rossz?
Miért nem tudsz egy kicsit arra gondolni, örömet szerezhetnél
nekem?
Miért van mindig így az egész?
Miért nem õszinte senki ezen a
földön?
Mondd, miért élek én?
Minden, amint kimondod, hazugság. Amint
leírod, többszörösen az.
A POKOLBA!
SZERETNÉK EGYSZER IGAZÁN, IGAZÁN, IGAZÁN SEMMI LENNI!
Vagy végre
valaki." |
