Írta:
 



STEPHEN KING

( 1947 -   )

 


Stephen Kinget  nincs, aki ne ismerné akár irodalom, akár filmek terén; neve eggyé vált a borzongás és a horror szavak jelentésével, még, ha írásai és filmjei teljességgel különböznek is. Ez a fajta kettõsség, amit írásaiból kihoznak teszi õt világszerte (el)ismertté és valljuk meg: jogosan.

Gyerekkorában -amikor õ még két éves volt- apja elment egy este cigarettát vásárolni és sosem tért vissza többé hozzájuk; a fiatal King pedig hétévesen talált egy halom horrort a padláson, ami rabul ejtette és onnantól kezdve írni kezdett.

Legelsõ könyve, a Carrie, egy telekinetikus képességekkel megáldott, erõsen vallásos édesanyja rémuralmában élõ fiatal lány hátborzongató története, akit iskolatársai többször megaláznak és várhatóan egy idõ után a lányban elpattan az a bizonyos húr. Képességeit felhasználva borzalmasabbnál borzalmasabb események veszik kezdetét az iskolai bálon...
King írásai elsõsorban nem a hétköznapi értelemben vett horrornak nevezhetõek, hiszen a lélek sokoldalúságát és egyfajta õrületét mutatja be könyvrõl-könyvre; karakterei kidolgozottak, akik múlttal és álmokkal rendelkeznek. Ez a múlt nem leírásként szerepel, hanem altörténetekként, a szereplõk egyéniségét pedig zseniális módon egy-egy elejtett mondattal vagy megjegyzéssel formálja elõttünk készre.

Majd félszáz regényt írt; ezek egy része felejthetõ, másik része pedig zseniálisan kidolgozott és felépített történet. Szerencsére fantáziája nem ismer határokat, így nem egy világban és egyetlen stílusban ír, kalandozik horror, krimi, fantasy és más mûfajok között is.
Lehetetlen felsorolni össze mûvét, de néhány fontosabb címet említsünk meg tõle:
Carrie, Borzalmak Városa, Ragyogás, Tortúra, Ezüst Pisztolygolyók, Halálsoron, Kedvencek Temetõje, Az, Christine, Cujo, Holtsáv, Sorvadj El! (álnéven). Hasznos Holmik, Rémkoppantók, A Remény Rabjai, Dolores, A Két Rose, A Mángorló, A Setét Torony...

Írásaira jellemzõ -és egyben talán egyik legnagyobb hibája-, hogy sokszor több tucatnyi oldalon szinte semmi sem történik, példának okáért a Ragyogás elsõ kétszáz oldalát vehetjük. Ez lehetséges, hogy az oldalszám vagy a kiadó által szabott határok miatt van, mindenesetre Kingre jellemzõ és nem túl felemelõ, ám az ezt követõ oldalak szerencsére feledtetik mindezeket.

Stephen King egymaga megtöltené saját írásaival bármelyikünk könyvespolcát, de ugyanez igaz a filmekre is, hiszen több tucatnyi film készült írásaiból, amelyek jó részét õ is rendezte. A filmekben azonban már elveszik King igazi hatása és a megszokott stílus helyett inkább egy vérfagyasztó horrort kapunk; aki azonban olvasta az eredetieket is, teljesen más élménnyel lehetnek általuk gazdagabbak, mint amit a könyv nyújtott számukra.
Kinget olvasni nem könnyû; igazi mondanivalóit elrrejti történeteiben és ha valaki nem hangolódik rá sajátos stílusára, az könnyen visszateheti a polcra a csak félig kiolvasott könyvét.

Hétévente egy-egy novelláskötettel is jelentkezik, az elmúlt hét esztendõben íródott saját novelláiból válogatott könyvei azonban legtöbbször nem érik el hosszabb írásainak színvonalát, csupán néhány név emelkedik fel azok magasságába:
Tízórai Emberek, A Langolierek Támadása, Leszoktató Rt., Napkutya...

 Írásaiban erõteljesen visszatérõ elem a drog és az alkohol, valamint ezek hatásai, ami nem véletlen, hiszen King maga is mindkettõ rabja volt sokáig olyannyira, hogy saját bevallása szerint már arcszeszt ivott, mert abban több alkohol volt, mint az egyéb italokban.
Szeme erõteljesen és megállíthatatlanul romlik, szemüvege erõs és õ maga is tudja, hogy betegsége miatt hamarosan megvakul; ez a folyamat elkerülhetetlen nála, õ azonban nem adja fel. Laptopján gépel és gépel, ameddig lát, miután nem fog, úgy nyilatkozott, hogy azután sem hagyja abba az írást, hanem diktafonba mondja történeteit és feleségével -vagy mással- legépelteti. King írni akar örökké. King írni fog örökké.
Mi pedig csak örülünk ennek és várjuk újabbnál-újabb regényeit.

A Glassfloor (Üvegpadló) címû novellájának elõszavában az író a történet keletkezésérõl és arrról is beszél, hogy ez volt az elsõ olyan írása, amiért pénzt kapott: