
Dracula
történetét ezerszer dolgozták már
fel különféle hozzáállással
és témaválasztással, ám sajnos
ezen filmek túlnyomó többsége sem az eredeti
történetet nem veszi figyelembe, sem pedig az azóta
kialakult Dracula-mítoszt sem nyálazza át a
forgatókönyv megírása elõtt, így
minõségükben a padló alá söpörhetõek.
A Dracula 2000 ezen próbál javítani.
Az
ilyesfajta filmeknél megszokhattuk a látványosabb
helyeket, korhû(nek látszó) öltözékeket
és a súlyos bakikat, amik a középkori
világ megteremtésekor becsúszik. E film készítõi
úgy gondolták, hogy mindezt azzal küszöbölik
ki, hogy átteszik a jelenbe a történéseket
és így nemcsak olcsóbb, de arányait
tekintve kisebb hibalehetõségû alkotást hoznak létre. Meglepõ
módon sikerült nekik.
A történet
szerint Van Helsing urat -aki mellesleg a piócák által
kiszívott Dracula vérét adagolja magának
rendszeresen a hosszabb élet érdekében- kirabolják
és ellopják féltve õrzött koporsóját,
bár a tolvajoknak fogalmuk sincs, mit is rejt. Nem árulok
el nagy titkot, ha megmondom: magát Draculát, akit
feszületekkel, ezüsttel és szinte teljesen kiszívott
állapotban rejt a koporsó egészen addig, amíg
a repülõn az egyikük ki nem nyitja és eközben
megsebzi magát. Dracula hamarosan életre kel és
miközben fiatalodik, egy fiatal eladólány kelti
fel érdeklõdését. A végén a film
közben értelmetlennek tûnõ jelenetek magyarázatot
kapnak.
Többet nem szeretnék lelõni a filmbõl,
ám el kell még mondani róla, hogy az effektek
meglepõen jók lettek, többségük nemcsak
a szemnek látványos, de kifejezetten ötletes
és eredeti (a Biblia lapjai Dracula felé szállva
szénné égnek, stb), emellett tökéletesen
beleillik a mára kialakult képbe, amit a vámpítokról
alakított ki a társadalom. illúziókelték,
a gravitáció semmibe vétele, stb, ezek mind
igencsak jól és szépen elõjönnek a film
során és néha hiányoljuk ugyan a csodás
kastélyokat, a középkori ruhák finomságát
és szépségét, ám elég
könnyen megszokható a jelenben zaljó események
látványa. Alapvetõen sok újdonságot
nem hoz a film, ám az eddigi sablonokat tökéletesen
egyesíti és mutatja be egy kellemesen megrendezett
filmben.
Aki vevõ az ilyen stílusa, az jól
fog szórakozni rajta és a megszokott történet
ellenére élvezni is fogja (A film folytatása
Dracula II címen jelent meg, errõl is olvasható itt
hamarosan kritika.)
.
|