Írta:


DRACULA II

 [ Képernyővédő ]
[ Galéria ]
[ Háttérképek ]

 

 

A Dracula II valójában a Dracula 2000 folytatása olyannyira, hogy pntosan ott kezdődik, ahol elődje befejeződött. Dracula a kereszten fellógatva ég a napfényben, majd holt(?)teste a kórboncoknál köt ki, ahol a nő ujját sikeresen meg is sérti a vámpír hirtelen előugró foga, ám már útban van a félvámpír vámpírvadász (üdv, Penge!), aki a Vatikán áldásával öli a sötétség lényeit, miközben korbáccsal üti magát és így erősen az Opus Dei nevű, létező szekta tagjának hihető. Miután egyik furcsaságot a másik után fedezik fel Dracula testén, -és egy rejtélyes telefonáló 30 millió dollárt kínál nekik a testért- ellopják azt a fiatalok és még néhányukkal kiegészülve (vagyis a vámpírnak megszerezvén a későbbi eledeleit) megpróbálják feltámasztani őt, hogy kísérletezhessenek a vérével, amellyel gyógyítani (is) szeretnének. A fiatalok közt természetesen viszálykodások és szerelmi szálak is folynak, miközben a vadász egyre közeledik. A megharapott lány időközben elkezd vámpírrá válni, ám a folyamat nála igen lassú; a többiek alig pár perccel a harapás után már a sötétség urának szolgái, ám a lány kegyetlenül jól bírja.

A történet igazából nem épp a legjobb; az ezerszer ismert kliséket követi és szedi össze egy történetbe, ám a vizuális hatások és effektek igen kellemesek, itt-ott némi Mátrix-féle beütése is lett a dolognak, de ez sajnos kevés ahhoz, hogy a filmet "jó"-nak tituálhassuk. A film első részéből ismert illúziók, hatások itt is megmaradtak és a megharapott lányt egyre többször kísérti meg a gróf, aki napról-napra vészesen nyeri vissza erejét; akár a főnix hamvaiból, úgy válik egyre igézőbb férfivá ő is szénné égett poraiból.

Összességében élvezhető és megnézhető akár többször is, de túl sokat ne várjunk tőle; nem fog álmatlan éjszakákat okozni vagy újat -neadjisten maradandót- hozzátenni a vámpír kultuszhoz.

.