Írta:

 [ Képernyővédő ]
[ Galéria ]
[ Háttérképek ]
[ Linkajánló ]

Az Underworld (Alvilág) címû film több vonatkozásában is érdekes.
Elsõsorban azért, mert Budapesten vették fel, másodsorban pedig a stáb és a szereplõk jó része is magyar. (Többek között Görög Zita is feltûnik a filmben, de -szerencsére- csupán kis szerepet kapott.)

A történet a vámpírok és a vérfarkasok közti õsi háborúkról szól, ami napjainkban is tart, csakhogy a farkasok számára valamiért fontos egy Michael Corvin nevû fiatal férfi, aki Mátyás király leszármazottja és a vérében rejlik a kulcs a két faj egyesítéséhez. Eközben persze szerelmi sokszögek és hatalmi harcok dúlnak, árulások és a fõszereplõ vámpír múltjáról, valamint fogadott vámpír-apjáról is kiderülnek érdekességek.  Eddig a pontig igazából semmi új nincs a történetben, ráadásul több baki is található benne a vámpírokkal és a vérfarkasokkal kapcsolatban. Az ilyen jellegû filmek storyja szinte midig sablonra épül és mentes legtöbbször az újdonságoktól vagy a tényleges izgalmaktól, így maga a látvány húzhatja(ná) ki a süllyesztõbõl az alkotást, de ez is eléggé keserédes utóízt hagy bennünk.

Az farkassá változás valami elképesztõ borzalmasra sikeredett; félelem helyett hascsikorgaó nevetést vált ki az emberbõl a látványa, a vámpírok pedig vámpírként szinte nem tesznek semmit, mintha csak közönséges halandók lennének földi gravitációval és idõsebességgel. ( ezalól talán csak az elsõ egy-két perc a kivétel, amikor a toronyról leugranak az utcára )
 
A hangulat azonban megvan és él a filmben: állandóan szólnak basszusok, szívritmusként döngõ, sejtelmes hangok, amikhez társul a teljesen sötét kép, ami szó szerint értendõ, ugyanis a film olyan, mintha napszemüvegen keresztül néznénk, aminek kék a lencséje.
Ez a hatás nagyon jól néz ki és érdekes is ráadásul, csak sokszor kevés látszódik magából a filmbõl emiatt.

A karakterek múltja sablonos és életszerûtlen, maguk a jellemek pedig szinte nem is léteznek. A harcos részek sem a legjobban ugyan, de mégis leszögez a film minket a képernyõ elé és megnézzük akár még egyszer is.

Mindettõl függetlenül átlagos, tömegfilmrõl van szó, ami nem érhet fel például a Penge-triológia sajátosságaival és egyedi világával, bár kétségtelen, hogy rendesen megdolgoztak vele és egy tizes skálán hét pontot megérdemelnek érte.

[ Utolsó gondolat: ]
A hivatalos honlapon található kellemes flash animáció egyik menüpontján feliratkozhatunk egy grafikus felületu térképre, ahol nevünk, email címünk és helyzetünk megadásával megjelenünk az általunk választott klán (vámpír, lycan) szimbólumával jelöle. Érdekes, hogy többen a vad vérfarkasok mellett voksolnak, míg a szigorú szabályrendszerek között élo vámpírokat kevesebben favorizálják; valahol pedig ez egyfajta kivetülése a társadalomnak, amely nem akar szabályok között élni, inkább vad falkába tömörülve, szinte öntudatlanul létezni és minden szépséget, csodát és egyebet eltörölni. Ezzel a kérdéssel minden bizonnyal máskor foglalkozunk még behatóbban is, hiszen a vámpírok köré épült kultusz és szabályrendszer bemutatása akár több számot is megtölthetne és tökéletesen követheto a klánok jellemében az ember és azok életstílusa, hiszen a vámpírklánok nem mesebeli gyülekezetek, hanem a valóságra épülo emberi tényezok csoportosítása a legfobb jellemzok alapján; így akár lehetne minden klán neve a valóságban elfogadott és elismert ágazat vagy szubkultúra.
Az pedig, hogy több közül választhatunk, csodás pszichológia érzékrol tanúskodik és kialakulásuk sem a véletlennek köszönheto, hiszen ezek valamelyikében mindenki magára fog ismerni; ezért is léteznek.