ADY ENDRE
-
A FEHÉR CSÖND
 

Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
    Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
    Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
   Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
    Állunk és várunk csüggedt a kezünk
    A csókok és könnyek alkonyatán.
    Sikoltva, marva bukjék rám fejed
    S én tépem durván bársony-testedet.
    Nagyon is sima illatos hajad,
    Zilálva, tépve verje arcomat.
    Fehér nyakad most nagyon is fehér,
    Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
    Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
    Megállt az élet, nincsen több sora,
    Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
    Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
    Fehér ördög-lepel hullott miránk,
    Fehér és csöndes lesz már a világ,
   Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
    Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
    Megöl a csend, ez a fehér lepel:
    Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.