BABITS MIHÁLY
-
ÓDA A BÛNHÖZ

 


Elbízott erény! hizelegve gyávább
s korlátoltabb lant rezeg udvarodban:
ámde nem tisztább! Az enyémet néked
      ajzza, nemes Bûn,
még ifjú izmom. Neked égõ csokrot
soha nem látott faju új virágból
áldozok, melyet szakadékok ormán
      csentem a földbõl
vakmerõ kézzel, veszedelmes úton:
bódító
sötét liliom keresztjét,
vérvörös hunyort, s örökös virágu
      áloe-pálmát.
Nem neked, természet öröklött bûne,
szerelem, romlás buja zöld hinára,
nem gerincivó Cytherea, néked
      mennyei kéjhölgy!
Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás,
nem rut fösvénység, feneketlen bírvágy,
nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,
      csökönyös önkény
s orvosolhatlan butaság! nemünk nagy
szennyesládaját teletöltõ! moslék!
hitvány szemétdomb! Sohsem érdemelték
      nagy nevedet, Bûn!
Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,
te vagy az erõs, te vagy a kiváló,
villogó fejszéd a sürûn járatlan
      új utakat tör.
Bûn, bûnnél százszor rokonabb erénnyel
mégis bûn, nagy bûn a buták szemében,
kik kopott párnán a sötétben ülnek,
      félnek a fénytõl.
Ámde bátran én teneked szegõdöm,
szolgáid legszebb javadalma, nagy Bûn,
add fényes fejszéd a kezembe! Kenj be
      torna-olajjal!
Ó fogadd ifjú, de derék erõmet!
Rontok, építek! Zuhanó szekercéd
fénye hullócsillaga tõlem ejlik,
      mert te vagy a nagy,
te vagy az erõs, te vagy új és bátor:
Gallián Caesart te vezetted át és
új aranymezõt keresõ, te leltél
      Amerikára.