CHARLES BAUDELAIRE
-
KÖD ÉS ESŐ
 

Óh, őszutók, telek, sara a kikeletnek,
altató évszakok! dicsérlek és szeretlek,
amiért szomorú agyamat-szívemet
légies sírral úgy körűllebegitek.

Egy nagy síkon, ahol téli vihar diderget,
s hosszú éjeken az érckakas mind rekedtebb,
lelkem, melyre alig hat tavasz és meleg,
most hollószárnyakon hasítja az eget.

Semmi sem édesebb, ha a gyász keze dúlja
régóta a szivet és zúzmara lepi,
óh sápadt évszakok, égövünk urai,

mint fakó éjetek állandó, mély borúja,
- vagy, máskor, kettesben, holdtalan éjszakán
elaltatni a kínt egy hazárd nyoszolyán.

(Szabó Lőrinc fordítása)