ARTHUR RIMBAUD
-
A VÖLGY ALVÓJA

 

Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol,
és eszelsen minden fszálat teletz
ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról
a nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tz.

Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen
fvel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hüsén,
alszik, hanyatt a fben, s arany felh lebeg fenn,
s zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!

Lába a sásszirom közt, alszik s ders az ajka,
mint beteg gyermeké, s álom mosolyog rajta, -
óh Természet, melengesd szegény fázó fiút!

- És száll az édes illat, s cimpája fel nem érez,
süt rá a nap, s keze csöndben hajol szivéhez.
Alszik. - S jobb oldalán két kármin szélü lyuk...

(Tóth Árpád fordítása)