PAUL VERLAINE
-
AZ ÉN MEGHITT ELLENSÉGEM

 


E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
egy ismeretlen nrl, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.

Óh, megért hiven s csak látja, igen,
hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak , s könnyétl, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.

Óh, barna? szke? vagy vörös tán? - nem tudom,
s neve? - emlékszem erre, zeng és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket számz az Élet;

nézése úgy borong, mint szobrok hs szeme,
s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.

(Tóth Árpád fordítása)